RSS Youtube Facebook "Több mint 130 éve az érték a mérték!"
2019. március 24. Vasárnap
Gábor, Karina, Miléna
 

Erasmus+ olaszországi út élménybeszámoló

Erasmus+ olaszországi út élménybeszámolóKedves Tanárok és Diákok!

2016. január 25-29. között zajlott az Erasmus+ "Math Around Us" projektjének második partnertalálkozója az olaszországi San Benedetto di Tronto-ban. Iskolánkat Takács Emese és Barbarics Márta tanárnők kíséretében Zohó-Tóth Zoé (9. A), Farkas Nikolett (10. A) és Shaltout Alex Ali (10. D) képviselték. Az alábbiakban az általuk írt élménybeszámolókat olvashatjátok.

Ritka szerencsésnek mondhatom magamat, hisz november végén egyik tanárom közölte velem, hogy én vagyok az egyik kiválasztott diák, aki képviselheti iskolánkat a „Math Around Us” projektben, Olaszországban. A január végi indulás előtti éjszakán egy percet sem tudtam aludni, annyira izgatott voltam. Pedig rám fért volna a pihenés, hisz 4:30-kor már a reptéren kellett lennünk. Mivel nem tudtam elaludni, felmentem az internetre, hogy megnézzem, társaim hogyan viselik az éjszakát. Örömömre, ugyanúgy, mint én. Osztoztunk az izgalmon, és ezt jól ki is beszéltük, talán 2-3 órát aludtunk, és ez meg is látszott rajtunk, mikor hajnali fél 5-kor találkoztunk Ferihegyen. Amszterdami átszállással érkeztünk meg Bolognába. Bolognából 3 és negyed órát utaztunk San Benedetto-ba, ahol már vártak minket a fogadó családok. Magyarok és olaszok álltunk egymással szemben, teljesen szótlanul, és fogalmunk sem volt, hogy mit is kellene mondanunk. De nagy nehezen megtörtük a csendet, és bemutatkoztunk egymásnak. Engem egy velem egykorú srác - Matteo Ceroni, de csak Matteonak vagy Matte-nak hívtuk - és családja fogadott be a hétre.
 
Másnap reggel 8 órakor  már az iskolában voltunk. Az aulából felmentünk a legfelső emeletre, ahol előadtuk prezentációinkat. Az előttünk levő csoport igencsak hasonló módon adta elő saját országuk munkáját, mint ahogy mi is terveztük. Ezért arra gondoltunk, improvizálunk egy kicsit. Ez a feladat rám hárult. Zoé és Alex elmondták az alapból megbeszélt részeket, majd én lezártam Fibonacci nyulainak problémáit (vagy inkább örömeit? ), és haladtam tovább a cukor szivárvánnyal, amiről volt egy videónk. Szerencsére jelen voltam, mikor felvettük a kísérletet a laborban, így tudtam róla beszélni. Kicsit kínosnak éreztem a szituációt, hisz itt nem volt előre leírt szövegem, amit átnézhettem volna, de kivágtuk magunkat, és minden jól sikerült.
 
Másnap Perugiaba mentünk, ahol egy, a matekatikával és természettudományokkal foglalkozó múzeumot néztünk meg. Innen Assisibe mentünk, ahol a gyönyörű történelmi várost szemlélhettük meg. A következő nap Ascolinibe látogattunk. Itt rengeteg templomot nézhettünk meg. Ekkor kötöttem barátságot egy olasz lánnyal, aki Romániában volt a projekt keretében. Magyarul mutatkozott be nekem, én olaszul viszonoztam köszöntését, hisz ezekben a napokban tanítgattuk egymást Matteoval saját anyanyelvünkre, majd fitogtattuk, hogy melyikőnk tud jobban a másik nyelvén. Csütörtökön Urbinoba látogattunk el, és ott töltöttük az egész napot. Itt több féle múzeumot és templomot látogattunk meg, majd  este kaptunk időt, hogy magunk is körbenézzünk a városban. Pénteken szomorúan keltünk fel, hisz ez volt az utolsó nap, mikor együtt lehetett az egész csoport. Az esti búcsúvacsorán, ahol minden küldöttség jelen volt, megszámolni se tudtam, hogy hány fogás volt az asztalokon! Nagy vigadalom volt mindegyik asztalnál, dőltünk a nevetéstől. De amikor az iskola igazgatója elkezdte a búcsúbeszédét, éreztem, hogy nagy sírás váltja majd fel az iménti hahotázásokat. Az én szívem is összeszorult. Mindenki felállt az asztaltól, hogy elbúcsúzzunk egymástól. Sokan voltunk, így sokáig tartott a búcsúzkodás. Szemeim könnybe lábadtak, mikor azoktól köszöntem el, akikkel a legjobb barátságot kötöttem, hisz nem tudhatom, hogy mikor láthatom őket újra. De mindig boldogan gondolok vissza Bettara, Bennyre, Chiarára, Matteora, Robertara és még sokan másra. (Farkas Nikolett)
 
Életem egyik legjobb hete volt, ha valaki megkérdezné, hogy visszamegyünk-e a válaszom az lenne, hogy persze, mikor indulunk? Mint mindenki, azért én is izgultam, például azért, hogy mi lesz akkor, ha a többi országból érkezettek sokkal jobban beszélnek angolul, mint én. De kiderült, ettől nem kellett tartanom, főleg az olaszokkal kapcsolatban.
Beszélgettünk a vendáglátómmal, Chiarával, a suliról, a nyelvről, hogy látok-e hasonlóságot az olasz és a magyar között, de meggyőződésem, hogy az angolra sokkal jobban hasonlít az olasz. A beszélgetés végére kiderült, hogy az egyik tanára olyasmit tanul, amihez kell a magyar nyelv ismerete, és kapott tőle egy miniszótárt. Az “ember”, “fekete”, “fehér” szavakkal még jól boldogult, de amikor előkerült a “Hogy vagy?” kérdés… na igen, azt már bonyolultnak találta. Az angolra visszatérve, még ők kérdezgettek minket, hogy ezt meg azt hogyan kell helyesen mondani angolul.
 
Összességében az egész utat a napsütésen, szórakozáson és örömön kívül a következő párbeszéd jellemezte:
-Most mit csinálunk?
-Várunk.
-És mire várunk?
-Nem tudjuk.
 
Igazi olasz módjára, mindig, mindenhová az eredeti tervekhez képest késve érkeztünk. Azt mondják, ha valakit igazán szeretsz, azt minden hibájával együtt szereted. Ez a hét ilyen volt, szerettem az összes élményével és várakozásával együtt.
A kedvenc programom az volt, amikor a suliban közösen kellett rajzolni Chiarával, egy festményt kellett felnagyítani. Már nagyon várom, hogy ők jöjjenek hozzánk, hogy megmutathassam nekik a sulit és Magyarországot. (Zohó-Tóth Zoé)
 
További képeket nézegethettek az alábbi linkre kattintva.

Elérhetőségek

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakgimnáziuma
OM azonosító: 203 058
Intézménykód: 051406
Levelezési cím: 1146 Budapest, Thököly út 48-54.
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Telefon: +36 1 343 4810
Fax: +36 1 343 6036