Kedves emelt szinten érettségiző! 

Az alábbiakban a BMSZC Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum emelt szintű érettségi vizsgaközpont tájékoztatóját olvashatájátok  a 2020. évi október-novemberi emelt szintű érettségi vizsgák lebonyolításáról.

Kérjük ellenőrizze, a korábban megkapott érettségi behívóján, hogy melyik napon, melyik teremben kerül sor az adott vizsgájára.

Az emelt Földrajz (10.19.), Angol nyelv, Kémia (10.22.), és Biológia (10. 29.) tárgyakból az írásbeli vizsgák a BMSZC Petrik Lajos Technikum B. épületében, 1146 Bp. Thököly út 54. szám alatt lesznek.

Az emelt Informatikai ismeretek (10.26.) és Informatika (10. 28.) vizsgák az A. épületében, 1146 Bp.  Thököly út 48. szám alatt lesznek.

A vizsgák során, tekintettel a kormány által meghirdetett vészhelyzetre, az Oktatási Hivatal által előírt szigorú feltételeket kell teljesítenünk, ebben kérjük az Ön szíves közreműködését.

Az emelt szintű vizsgára érkezők, minden vizsganapon, a fent említett bejáratokon át jutnak be az épületbe.

Kérjük, hogy legkésőbb 7:30-ig érkezzen meg a vizsga helyszínre.

Figyeljen arra, hogy a termek előtti sorban állás során, a belépésnél a két méteres távolságot tartsa meg.

Az épület közösségi tereiben (folyosók, közlekedők, mosdók) a maszk viselése kötelező. A vizsgateremben a 2 méter távolság két vizsgázó között az ültetésnél biztosított lesz, a maszk viselése ajánlott. Kézfertőtlenítés az épületben és a termekbe való be- és kilépéskor kötelező. A bejáratnál hőkapuk ellenőrzik a beérkezők hőmérsékletét.

Kérjük, hogy az épületbe érve haladéktalanul és céltudatosan menjen abba a terembe, mely az Ön számára előzetesen ki lett jelölve. A csoportos beszélgetés, a folyosón való gyülekezés TILOS! Kérjük, hogy hozzon magával tollat, tartaléktollat, valamint megfelelő mennyiségű innivalót. Hozza magával a megfelelő vizsgához szükséges és megengedett eszközöket: szótár, függvénytáblázat, szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép, vonalzó. Az iskola a fertőzésveszély miatt nem tudja ezeket az eszközöket biztosítani. Ha valaki köhög és/vagy lázas, akkor kérjük, maradjon otthon és ne jöjjön vizsgázni.

Az érettségi vizsga végén a dolgozatok beadása csak egyesével történhet. Kérjük, hogy türelemmel várja ki a sorát. Ha beadta a dolgozatát, akkor haladéktalanul és amilyen gyorsan csak lehet, kérjük, hagyja el az iskola épületét maszkban. Kérjük, hogy az épület elhagyása után ne csoportosuljanak az iskola elött.

A dolgozatok megtekintésének (11.09.) pontos körülményeiről az iskola honlapján adunk majd további tájékoztatást.

Tisztelettel és köszönettel:
a vizsgaszervezők