A mai nappal megnyílt a mentori és a résztvevői jelentkezés a #dthpetrik2026 csapatába!
A 2026-os témahét március 23–27. között valósul meg: egy teljes héten át, közel 35 tanórányi izgalmas, alkotó munkával. Az idei év középpontjában a filmkészítés áll – méghozzá nem akárhogyan. A diákcsapatok zuglói jótékonysági szervezetekkel és kezdeményezésekkel dolgoznak együtt, hogy rövidfilmeiken keresztül valódi történeteket, valódi ügyeket mutassanak meg. A hét csúcspontja pedig a premiervetítés, ahol a közönség előtt kelnek életre ezek a történetek, igazán ünnepélyes keretek közt.
A programra 9–11. évfolyamos diákok jelentkezését várjuk mindhárom ágazatból, akik készen állnak arra, hogy kreativitásukat, ötleteiket és csapatmunkára való nyitottságukat egy jó cél szolgálatába állítsák.
A résztvevői jelentkezés link itt található.
A mentori jelentkezés feltétele, hogy a jelöltek legalább 1, a digitális pedagógiához köthető korábbi témahéten már szerepeltek résztvevőként (korábbi Digitális Témahét vagy Kódolás hete).
A mentori jelentkezés link itt érhető el.
A szakmai háttér idén is erős:
- állandó partnerünk a CNW Zrt.,
- külsős filmes és szakmai mentorok,
- civil szervezetek képviselői,
- mentor- és szerveződiákok, valamint
- egy összeszokott, lelkes stáb segíti a résztvevők munkáját.
Újdonság 2026-ban: az eddig megszokott csapatmunka mellett kiemelt szerepet kap az egyéni teljesítmény is. A zárónapon nemcsak a filmek kerülnek vászonra, hanem egyéni kategóriákban is lehet versenyezni – és hazavinni a Petrik Motion Pictures Oscar-díjat.
Ha alkotni szeretnél, ha számít neked a környezeted, és ha részese lennél egy inspiráló, valódi élményt adó projektnek, most a legjobbkor vagy itt.
Várjuk mindazokat, akik tanulni, alkotni és együtt gondolkodni szeretnének egy inspiráló, kreatív projektben.
