Kedves Petrikesek!

Az idei évben immár 3. alkalommal megrendezett #petrikcodeweek célja újfent az volt, hogy minél több nem informatika szakos tanulót és lány diákot vonjunk be.

Újra szerettük volna bebizonyítani, hogy a kódolás nem csak az informatika terén van jelen az életünkben és hogy bárki képes rá a megfelelő körülmények között.

Nagy örömünkre 12 négy fős csapat jelentkezett az egész hetes elfogaltságra: egy képzeletbeli bűntény felgöngyölítésére kaptak egy hetet, tele kódolást, algoritmikus gondolkodást, problémamegoldást és csapatmunkát igénylő feladatokkal.

Hétfőn a bűntett helyszínelésével kezdtek: miután megkapták a lezárt területre való belépéshez kötelező nyomozó igazolványukat, az igazgatói iroda környékén kellett felkutatniuk a nyomokat, összerakni az elhagyott iratokat és QR kód alapján ujjlenyomatot olvasni. A hét folyamán az egyes feladatok megoldásért olyan információk birtokába jutottak, melyekkel szűkíteni tudták a portás megsérült gépéből kinyert beléptetési jegyzőkönyvben szereplő potenciális elkövetők listáját.

Második napon, miután megismerkedtek a Europeana digitális könyvtárral, a rabló(k) műkincsek iránti érdeklődéséről kellett kutatniuk egy rejtvényekkel teli online szabadulószobában. Azon csapatok, akik kijutottak, lehetőséget kaptak a bűntény egyetlen szemtanújának kihallgatására angolul, hiszen egy külföldi cserediákunkról volt szó.

Szerdán az FBI és a CIA munkáját segítették azzal, hogy Minecraftban lemodellezték az iskolánk épületét.

Csütörtökön egy geolokációs feladatot kellett teljesíteniük: feltérképezni az elkövető(k) útvonalát az egyes állomások nevezetes épületeinek darabját ábrázoló fotók alapján.

Pénteken pedig közelebb kerültek ahhoz, hogy megtudják, mi is volt a legfőbb zsákmány: egy Micro:bit széf kinyitása után megkapott GPS koordinátadarabokat felhasználva az adott helyszínen elrejtett QR kód formájában tudhatták meg, mit is keresett/kerestek a rabló(k) ennyire elkeseredetten.

A végső produktumot 7 csapat készítette el, ezen videók az alábbi interaktív felületen tekinthetők meg.

A szakmai zsűri érvek és ellenérvek felsorakoztatásával döntött a szoros végeredményről. A legtöbb szavazatot kapott csapat, így a 2020-as #petrikcodeweek nyertese a Rubberduckies (9NY).  A “legalaposabban dokumentált csapatmunka” különdíj nyertese pedig a Hopes for the Future (1/13S). Gratulálunk nekik és mindenkinek, aki végigcsinálta ezt a kicsit fárasztó, de annál több élménnyel teli hetet!

Rubberduckies (9NY).

Hopes for the Future (1/13S).

A korábbi évekhez hasonlóan az egész hét történéseit rögzítettük, köszönjük Várkonyi Borisznak, a stábtagoknak és volt diákjainknak, hogy egy videóba sikerült összefoglalnunk:

Az eseményről további képeket iskolánk Facebook oldalán találtok. Köszönjük a diákok fantasztikus munkáját, a kollégák és a vezetőség támogatását!