Kedves leendő Petrikes Diákjaink! 

Hamarosan eljön az első nagy találkozás ideje: A Csibetábor.  

Az alábbiakban szeretnénk veletek a táborral kapcsolatos információkat megosztani itt a honlapon is, korábban minden érintettnek e-mailt küldtünk: 

A csibetábor helyszíne idén Soltvadkerten a Zuglói Gyermektáborban (6230 SOLTVADKERT, Tavirózsa utca 2.) lesz 2022.08.29-31. között (azaz hétfőn indulunk és szerdán jövünk haza). A tábor helyszínére külön bérelt autóbuszokkal megyünk. 

Az utazás részletei:

Találkozó időpontja: 7.30 – 8.00 óra közt  

Találkozó helyszíne: új iskolád – hátsó udvar (focipálya) 

A táborból visszafele augusztus 31.-én 15.00-kor tervezünk indulni és szintén az iskolához fogunk érkezni 17 óra magasságában. 

Tekintettel arra, hogy összesen 175-en utazunk a Soltvadkerti csibetáborba, a gyülekező mindenkitől pontosságot és nagy fegyelmezettséget igényel, emiatt kérünk mindenkit, hogy legkésőbb a fent leírt találkozási időpontra érkezzen meg (8:00) az iskolához. Ekkor névsorolvasást tartunk, osztályokba szerveződünk, minden csoport kap két ifi csoportvezetőt, akik azért lesznek felelősek, hogy a rájuk bízott „csibék” jól érezzék magukat és hogy egyben hazaérjenek. Természetesen minden osztálynál ott lesznek az osztályfőnökök is, illetve még két segítő pedagógus.
A táborba 11 óra körül érkezünk meg, majd javasoljuk a gyerekeknek, hogy csörögjenek haza, hogy épségben megérkeztek.  

Kérünk mindenkit, hogy csak annyi csomagot hozzon, amennyit szükséges (lányok: nem kell a teljes ruhatárat, sminkkészletet elhozni). Fontos továbbá, hogy az egész tábor idejére biztosított legyen a kényelmes cipő, „játszósruha”, váltóruha.  

Már az első nap is kapunk ebédet, illetve az utolsó napon is indulás előtt még ott ebédelünk, másnap is teljes ellátás lesz (reggeli, ebéd, vacsora) ezért javasoljuk, hogy mindenki csak annyi popcorn-t, chips-et, egyéb szuperegészséges, bio élelmet hozzon magával, ami feltétlenül szükséges a túléléshez. Ezek beszerzésére – amennyiben nagyon muszáj – a strandon is lesz lehetőség. Aki speciális étrendet igényelt a jelentkezési lapon, annak a kérését továbbítjuk a tábori konyhának.  

Az érkezést követően a szobabeosztásokat és a tábor részletes programját a táborvezető és az ifisek ismertetik. 

Csatolok nektek egy egészségügyi nyilatkozat, és egy adatkezelési tájékoztatót ezt a szüleiteknek kell kitölteni és aláírni, ezt a táborba hozzátok magatokkal, ennek hiányában nem tudtok a táborban részt venni!

Ennek meglétét jogszabály írja elő. A nyilatkozatokat a találkozó helyszínén az ifiseiteknek adjátok le!   

Csatoltunk egy tábori alaprajzot is, ha valaki esetleg kedvet érez képbe kerülni azzal, hogy mi hol van; továbbá a tábori házirendet is, de ezt még a táborba érkezéskor szóban is ismertetjük. Egy pontjára szeretném különös tekintettel felhívni a figyelmeteket. A tábor teljes ideje alatt – indulástól az érkezésig – a szeszes ital fogyasztása és a dohányzás SZIGORÚAN TILOS! Az iskolánk házirendje értelmében, mely az iskolai táborokra is vonatkozik, a cigisekre, piásokra, drogosokra komoly szankciók vonatkoznak! Kérjük, erre figyeljetek, ne rontsuk el ezzel a jó hangulatot. Mi biztosíthatunk arról, hogy lesz elég izgalmas program, amin jól fogjátok érezni magatokat! 

A programokkal kapcsolatban

A diákönkormányzattal közösen mindannyian arra törekszünk, hogy ez a pár nap számotokra maradandó pozitív élmény legyen, a játékok során elsősorban közösségépítést helyezzük a fókuszba.  

Amit érdemes magatokkal hozni:  

  • melegítő alsó, felső, esőkabát, széldzseki, pulóver 
  • pólók, rövid és hosszúnadrágok 
  • minden napra fehérnemű, zokni  
  • fürdőruha, fényvédőkrém, naptej, szúnyog, kullancs elleni spray  
  • pizsama  
  • törölköző,  
  • papírzsebkendő/ wc papír 
  • fogkefe, fogkrém, fogmosó pohár, szappan, tusfürdő, fésű  
  • tornacipő, papucs 
  • szennyes zacskó, kisebb hátizsák a programok alkalmára  
  • toll, füzet, zseblámpa  
  • kedvenc játék, kártya, társas, hangszer (pl. gitár), stb. 
  • gyógyszer (ha szükséges), sebtapasz 
  • zsebpénz, költőpénz (opcionálisan) 

Probléma esetén kérjük jelezzenek a táborvezetőnek a következő elérhetőségen: Kulcsár Anikó telefonszáma: +36 30 401 5898; e-mail: kulcsara@petrik.hu vagy az osztályfőnöknek. 

Ezen bejegyzés a szervezők által írt eredeti PDF formátumban is megtekinhető. 

Találkozunk augusztus 29.-én, addig is szép nyarat Mindenkinek! 
a csibetábor szervezői