Szomorú szívvel búcsúzunk kedves kollégánktól Demény Istvántól!
Szomorú hírt kaptunk a minap. Ismét kevesebbek lettünk egy élettel: örökre elment Demény István, a Petrik egykori diákja, majd későbbi tanára. Kevesebbek lettünk egy élettel, és többek egy legendával. István legendás személyisége volt az iskolának.
István a Petrikben tanulta meg a szakma csínját-bínját. Itt lett igazán mester, aki azután nemzedékeknek adta át mesteri tudását. A legenda szerint nem lehetett kifogni rajta a laborban! Bármilyen ismeretlen kapott, bármilyen összetételben, bármilyen mennyiségben, pillanatok alatt elvégezte a vizsgálatot és hajszálpontosan megmondta mi, és mennyi van a mintában.
Szorgalmas és nagy tudású szakember vált belőle. Igyekezett a kor szakmai kihívásait követni: egyre korszerűbb műszerek beszerzését sürgette, vállalta megtanulásukat és betanításukat, élen járt a fejlesztésekben. Tanítványai közül többen később kollégájaként Vele együtt folytatták e munkát, és most őrzik emlékét, továbbviszik szellemiségét.
István nagyon jó kolléga volt. Mindenki szerette, soha senkihez nem volt egy rossz szava, senkit nem bántott, és nagyon sokan mondhatták barátjuknak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a szintén legendás zöld posztójú asztal, amely körül gyakran összejött egy-egy kisebb társaság, délután, szabadidőben egy kis játékra, tereferére.
De kivette részét az iskolaélet komolyabb területein adódó feladatokból is. Évtizedeken át volt az iskola tűzvédelmi felelőse, munkáját fémjelzi, hogy működése alatt soha nem volt tűzeset a Petrikben!
Mára mindez emlékké halványul. Egy örökre eltávozott nagyszerű tanár, szakember, pedagógus kolléga emlékévé, akire fájó szívvel emlékeznek, akik ismerték: tanítványok és munkatársak egyaránt. És talán a hit nagy misztériuma elképzelhetővé teszi, hogy valahol az égi régiókban ismét vezeti a műszeres laboratóriumi gyakorlatokat…
Demény István! Isten Veled!
(Bertalan Zsolt)