Kedves Petrikesek!

A tegnapi napon kezdetét vette a 4. kódolás hete a Petrikben. Az űrprogram neve: Race to space. A kiképzés az űrhajósoknak igen nagy kihívás volt. Ezen a napon a csapatok megmérettették magukat az offline térben. A hold fázisait kellett először megvizsgálniuk, amely egy nagyon fontos folyamat hiszen a holdunk az első lépés az úticél felé amerre haladunk. A rekonstrukció a rakétára gyűjtés miatt költséghatékony oreó kekszekből valósult meg. Az eredmény kézzel fogható, mégis finom volt. Mikor minden csapat sikeresen teljesítette a feladatot, tovább léphettek a következő fázisba. 

A második feladat az útvonal megtervezése volt, mert a robot pilóta meghibásodott. Kihívás a becsapódás elkerülése éles kanyarokkal fűszerezett manőverekkel. A kanyargós, kitérőkkel teli utat végül minden csapat sikeresen a Mars felé fordított, így már csak a gravitációs kiképzés maradt hátra. 

A végső feladat az űri súlytalanság szimulálása kötéllel és a legerősebb kadétok izomerejével. Pilótáinknak matracok felett lebegve kellett nehéz felszerelést cipelniük. Akik sikeresen teljesítették a küldetést, ők Borisz kiképző tisztünk földön túli melódiáival szórakoztatta hőseinket.

A kadétok rátermettségi szintjét az ügynökség a kezdetektől látványos diagrammokon tartja számon.

A Cikket írta: Szabó Máté és Erdődi Fülöp mentorok