Kedves Diákok!
A 2023-as #dthpetrik több rendhagyó újítással készül: az idei tanévben először egy iskolaközi, mindhárom szakmacsoportot foglalkoztató projektet tervezünk, ami az eddigi leghosszabb lesz, 6 jelenléti nappal mintegy 2 héten át fog tartani, 2023. március 20-24 és 31-én. A 9. és 10. évfolyamos diákokból álló csapatok kozmetikai cégeket alapítanak, legyártanak egy termékcsomagot, és a marketing, reklámipar, digitális tartalomgyártás fortélyaival megismerkedve kell egy kontrollcsoportos tesztelés után meggyőzniük egy szakmai zsűrit a termékeik kiválóságáról. Az alvállalkozói szerepet az idei évben is a CNW Zrt. látja majd el, akik a cégek weboldalainak motorjait üzemeltetik. A csapatok most sem maradnak segítség nélkül, a napi szakértői megbeszélések mellett mentorok és szerveződiákok támogatják majd a munkájukat. Hónapok óta nagyon készülünk már, hogy egy, az eddigieken túlmutató projekthéttel tudjuk kicsit közelebb hozni a valós életet és a projektalapú oktatást a résztvevőkhöz.