Immár 7. éve rendezzük meg iskolánkban a Kódolás Hetét, mint témahetet, és idén a #petrikcodeweek során egy igazán különleges világba utazunk: a Jurassic Park adja a központi témát, így az egész hetünk a dínók körül zajlik. Naponta várjuk a résztvevőket egyre nehezedő, algoritmikus gondolkodást fejlesztő feladatokkal, nem csak az informatikateremben. A hét során 12 csapat méri össze kreativitását és problémamegoldási képességét, 4 lelkes mentor támogatásával.

Hétfő – A park megszületik

A hétfői napon a csapatokra az első kihívások vártak:

  • saját parkjuk elnevezése, logójának és térképének megtervezése (ez adja majd az egész hét alapját),
  • unplugged” kódolás – katapult és híd építése DIY módon a kiszabadulás reményében,
  • valamint a park közös felépítésének kezdete Minecraftban, igazi csapatmunkában!

A nap végére mindenki belelendült, a csapatok megalkották saját dinóvilágukat, és készen álltak a következő nap kihívásaira.


Kedd – A dinoszauruszok nyomában, laborban és kódok között

Kedden minden csapat bepillantást nyert a régészek munkájába: igazi laboratóriumi körülmények között a vegyész munkaközösség fogadta őket izgalmas feladatokkal.

A diákok ásatáson vettek részt, ahol fosszilis maradványokat találtak, és meg kellett vizsgálniuk, milyen dinoszaurusz lábnyomaira bukkantak. Mikroszkóp segítségével a vizsgált flóra összetételét is meghatározták, így közelebb kerültek a múlt élővilágának megfejtéséhez.

A kutatás mellett kirakó- és hibakereső feladatok is várták őket, amelyek során történelmi anomáliákat kellett azonosítaniuk – igazi időutazó detektívekké váltak!

Ma a csapatok igazán kiléptek a komfortzónájukból – még a vegyészek is, hiszen a laborban dolgozva rájöttek, hogy a kódolás a tudományban is mindenütt jelen van, nemcsak az informatikában. A logikus gondolkodás, a rendszerszemlélet és a problémamegoldás ezúttal is kulcsfontosságú szerepet játszott – csak most éppen a mikroszkóp és a pipetta mellett.


Köszönjük a szervezőknek és a stábot alkotó diákoknak a rengeteg munkát és lelkesedést — nélkülük ez a fantasztikus hét nem jöhetne létre! 💚