tanevnyito
Kedves Petrikesek! 

Időutazóink munkája véget ért, miután a Kódolás Hetének csütörtöki napján a Mozilla Hubs segítségével saját jövőképet alkottak, valamint pénteken a jelenbe érkezve LEGO robotokot programozva próbálták megoldani korunk egyik legnagyobb gondját, a szemetelést. 

A napi programok mellett továbbra is naponta nyíltak meg kihívások, valamint minden nap új dino tojás került fel a honlapra is. A csapatoknak egy hétvégéjük maradt a digitális időkapszuláikat tökéletesíteni, melyben összefoglalták a heti feladatokat, élményeiket és hogy miben fejlődtek a kihívások teljesítése közben. Tőlük idézünk: 

Nagyon tetszettek a programok. Megtanultunk csapatként dolgozni. Jó hangulatban telt a hét, feldobta az unalmas hétköznapokat. Csapatépítő hatása miatt a csapattagokkal még szorosabb lett a barátságom.

😀

Nagyon élveztem a codeweek-et, az is biztos, hogy jövőre találkozunk. Kedvenc napom a szerda volt, amikor offline kellett megoldani a feladatot. Szerintem nagyon sokat fejlődött a csapatmunkánk.

Ecadia

Ahhoz képest, hogy először dolgoztunk együtt, nagyon hamar összeszoktunk, és hatékonyan húztuk az igát. Sokat tanultunk belőle, ami a jövőre nézve biztos hasznos lesz.

Padlizsánkrém

Bár sok problémába ütköztünk, végül egy kis újratervezés után, ha más oldalról közelítettük meg a dolgokat, mindig eszünkbe jutott egy másik megoldás. Sokat tanított nekünk a codeweek, többek közt azt, hogy mindenre van megoldás.

x=x+1

Mindenki nagyon jól érezte magát és rengeteg új dolgot tanultunk. Sok-sok új honlapot 
ismertünk meg, amit majd a későbbiekben fogunk tudni használni. Voltak olyan 

feladatok, amiket nagyon élveztünk és élvezettel csináltunk. Viszont voltak nehezek is. Voltak olyanok, amiket 100%-osra nem is tudtunk megcsinálni. De végigcsináltuk, és igazi csapatként dolgoztunk. 
Méhecskék

Az időkapszulákat egy, volt VIP diákokból, informatika- és nyelvtanárokból, valamint az iskolavezetésből álló zsűri értékelte. Ezzel még 100 pontot lehetett szerezni a korábban elért teljesítmény mellé. Mi sem mutatja legjobban a #petrikcodeweek évek óta fennálló misszióját, mint hogy egyrészt az idei résztvevő tanulók között a lányok aránya 38 % volt, másrészt az első 6 helyezett közé bejutott 2, teljesen lány diákokból álló, NEM informatikus csapat is. Nekik kifejezetten gratulálunk és köszönjük, hogy ilyen kitartóan dolgoztak velünk. 

A három legjobban teljesítő csapatban is szerepeltek hölgyek, igen szoros versenyben dőlt el a dobogó az utolsó pillanatban: 

  • Ecadia (10E) 
  • 😀 (10E) 
  • Padlizsánkrém (9D)

Az első helyezett Ecadia csapat nyereménye: a VR Tours nagylelkű felajánlásának köszönhetően virtuális valóság időutazáson vehetnek részt Budapesten.

Az idei Kódolás Hete sem jöhetett volna létre a szervező tanárok és diákok hónapok óta tartó munkája, a mentordiákok odaadása, valamint az iskolavezetés és a Petrik Alapítvány támogatása nélkül. A hétről és a programokról még több fotó található iskolánk Facebook oldalán.

Nagyon köszönjük a hét második felét összefoglaló videó anyagát Preisler András és Bartha Álmos fotósoknak, valamint Lencsés Péter mentornak a zseniális vágást.