Kedves Petrikesek!

A szerdai (10.25) napon ünnepélyes keretek közt zártuk le a 2023-as Kódolás Hetét iskolánkban. A korábbi évekhez képest még szorosabb volt a verseny a 12 csapat között egészen a fekete doboz értékeléséig, azaz az utolsó percig. 

Az oklevélben részesült csapatok kihirdetése után 2 különdíjat hirdettünk ki: 

az informatikai különdíjat az a csapat kapta, aki lehengerlő lelkesedéssel vettek részt a héten, környezetvédő tanulóként is minden kódolással kapcsolatos feladatra nyitottak voltak és az informatikai tapasztalatanságból fakadó érdekes megoldásokkal lepték meg a szervezőket, valamint a hét során látványos digitális fejlődésen mentek át

ők a Csokiskekszek csapata (9c)

közismereti különdíjBizonyosságot adtak arról, hogy nemcsak remek reklámplakátot tudnak készíteni, de nagyszerű verset is költenek, a képregényírásban, valamint a receptalkotásban is kreatívak. Vegyészként igyekeztek helytállni egy hagyományosan infósnak tartott versenyen, és már a nevük is mutatja mitológiai ismereteiket.

ők a Childrenof Posseidon csapata (9A)

Ezek után ismertettük a dobogós helyezetteket, a zsűri méltatásával kiegészítve: 

Ami azonban a helyezéseknél is fontosabb: hogyan érezték magukat a csapatok a héten?

Le a kalappal a verseny szervezői előtt a rengeteg belefektetett munka megérte az erőfeszítést, ugyanis egy remek verseny sikerült összehozniuk. Tetszettek a játékos feladatok és örülök, hogy beneveztünk.

Fehérrókák

A héten való részvétel arra tanított, hogy a kitartás, a szenvedély és a csapatmunka képesek áthidalni bármilyen akadályt. Az életben nagyon kevés dolog tudja felülmúlni azt az érzést, amikor egy csoport ember közösen hozza létre a csodát. Ezt a hetet soha nem fogom elfelejteni, és mindig emlékezni fogok arra az érzésre, amit itt tapasztaltam

Kongói demokratikus Köztársaság

A nem mindennapi feladatok miatt néha a komfortzónánkon kívül kerültünk, így fejlődött a kreatív problémamegoldásunk, valamint az algoritmikus gondolkodásunk, hiszen a feladatok nagy részét először, ha csak fejben is, de lépésről-lépésre meg kellett terveznünk. Köszönjük ezt a felejthetetlen élményt, nagyon jól éreztük magunkat.

Veteránok

Tökéletes egyensúlyban volt a határidők miatti aggódás és a beadott feladatok utáni elégedettség. Bármilyen helyezést érünk is el, abban biztos vagyok, hogy minden tagunk élményként és hatalmas tapasztalatként fog visszagondolni az elmúlt hétre.

x=x+1

Először fogalmunk sem volt, hogy mit is keresünk itt pontosan, de a napok folyamán egyre jobban éreztük magunkat. A szervezők és a mentorok nagyon sokat segítettek. Remek lehetőség volt, mert olyan dolgokat próbálhattunk ki amire alapesetben nem is lenne lehetőségünk. Jó volt, hogy olyanok mint mi (akik nem infósok) is megtudjuk oldani a feladatokat, mert nem az informatikai tudás volt a középpontba, hanem a kreatív feladatok megoldása, pl Atlantisz megépítése.

Csokiskekszek

Teljességében a Codeweek egy hatalmas mérföldkő volt az életemben – a hét bennem nagy nyomot hagyott, ugyanis úgy érzem rengeteget fejlődtem, mind a csapatban dolgozás, mind egyéb ’kollaboratív’ képességek szempontjából. Főleg az dobott az átlagos hétköznapjaimon, hogy rengeteg új dologgal ismerkedtem meg a hét folyamán.

Vízalatti titánpadlizsán

A végeredmények a fekete dobozokkal együtt itt tekinthetők meg:
Köszönjük a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum, az EU Code Week és az eTwinning Magyarországi Szolgáltató Pont hozzájárulását a díjakhoz!
 
Köszönjük a szerveződiákok, mentorok és a stáb munkáját, akik egy több éve összeszokott, együtt dolgozó és együtt gondolkodó csapat, évente újabb lelkes tagokkal kiegészülve.  Köszönjük a szervezőtanárok csapatának lelkes, kitartó és hónapokon át tartó megfeszített munkáját, nélkülük nem jöhetett volna létre a hét: Budaházi Bence (Android feladat és kincskeresés), Duschák Zsuzsanna és Villányi Eszter (kihívások összeállítása), Guth Gabriella (projektszervező) és Tóth Éva (projektvezető). 
A témahét utolsó napjának, a díjátadásnak és az elkészült produktumok legjobbjainak összegző videóját ismét Szakács Vendel állította össze (10D):